Boldog szülinapot Magyarország!

Az előző bejegyzésben írtam augusztus 20-ról, így most beszéljenek helyettem a képek... Ez már az idei debreceni virágkarnevál a 40. Tulajdonképpen egy kicsit szülinapja is van ilyenkor kishazánknak, így hát a címbeli kitétel érvényesül:

Boldog születésnapot Magyarország!

16 virágkocsi volt az idén, színpompás virágokból, és csodálatos idő volt a felvonulásra. Az elmaradhatatlan huszárok, lóháton, és csodálatos, gyönyörű, fenséges korona teszik igazán ünnepivé a karnevált.

Városunk címere a harsonásokkal szintén egy rendhagyó, de ugyanakkor üde színfoltja a menetnek. No és ugyan, ezt a képek nem adják vissza, de amikor megszólaltatják hangszerükön az ugyancsak hagyományos "Debrecenbe, kéne menni..." kezdetű dalt... Na az feledhetetlen.

A virágkompozíciók közül mindig kedvesek voltak számomra a mesefigurák, a mostani karnevál legklasszabb alakja Süsü volt, a híres egyfejű, aki még füstöt is 'okádott' a nagyérdemű felé. Nagyon szeretem, hogy a régi, igazi, jó meséket, és főleg magyarmeséket is megjelenítik az alkotók, úgymint a Mézga család figurái, vagy Süsü alakja. Az már sajnálatos, hogy a fiatalabb korosztály gyermekei közül elszomorítóan sokan nem ismerik őket. Pedig szerintem sokkal jobbak, mint a ma divatos mesének gúnyolt értelmetlen, sületlenségek, amelyek a mesecsatornákról ömlenek ránk. Örvendetes, hogy ezen a rendezvényen felbukkantak ezek a kedvelt mesehősök.

A művészeti csoportok teszik változatossá a virágkocsik felvonulását, melyek külföldről is és hazánkból is szép számmal képviseltetik magukat. Sok mazsorett-csoport, néptánc-együttes, és más egyéb karneváli hangulatba nagyon is beleillő hagyományörző tömörülés képviselteti magát. A virágkocsik témája a már említett mesealakokon kívül a Csodaszarvas, Lúdas Matyi és az itt következő a Földet megjelenítő kompozíció is méltán aratott nagy sikert.

És eljöve, az estve, és az ígéretnek megfelelően káprázatos tüzijátékkal zárult a rendezvény. Tényleg gyönyörű volt, én az ablakból néztem, mert olyan szerencsés helyen lakom, hogy 'páholyból' nézhetem. És mivel az eddigeik közül meglehetősen sokat láttam, így kijelenthetem, hogy ez volt messzemenően a legszebb tüzijáték, amit a város valaha produkált. A képek nem igazán adják vissza a látványt, de csak a csodálatos fogalmával tudom kifejezni milyenségét.

Van egy versem Tüzijáték címmel, de az sajnos nincs begépelve és e késői órán már nem is fogok neki, de hogy mégis megörökítsem ezt a pillanatot, amit ma volt szerencsém átérezni, a hazafiasság, országom, népem, városom ilyenfokú szeretetét, így egy másikat ideteszek.

DEBRECEN

Ablakomban alszik a város,

Ablakomban ébred a város,

Bármikor kinézek

Lelkemben érezlek,

Szeretlek városom.

A felkelő nap sugarától

Rózsaszínű az egész város,

Szétáradó fényben

Meghatódva nézlek

Szeretlek városom.

Ha a napot takarja felhő,

Amikor derűre ború jő,

Akkor is elnézlek

Szemem nem fárad meg

Szeretlek városom.

Méltóságteljes Nagytemplomom

Csillagok csillognak tornyodon,

Enyém vagy érzem,

Szunnyadozz csendesen

Szeretlek városom.

A harangozó mélyen alszik.

Villamos csörgése hallatszik.

A sötétlő éjben

Sárga lámpafényben

Szeretlek városom.

Hány színben pompázott már az ég?

Kusza felhők kergetőznek még?

A türkizkék égen

Fénylő napsütésben

Szeretlek városom.

A viharos őszi napokon

Eső érkezik szélszárnyakon.

Átfázok, átázok,

Vaksin botorkálok.

Szeretlek városom.

Ha fehérbe öltözöl télen,

Utcáid csendesek az éjben

Sötétben ballagok

Csend dalát hallgatom

Szeretlek városom.

Pihe puha hópaplan alatt

Szivárványszín új élet fakad.

Kizöldülő ágon

Madárfiók tátog

Szeretlek városom.

Lombsusogás, méh zöngés hallik.

A tűző napsugár elvakít.

Mindez fülembe zsong,

Egész mámorítón

Szeretlek városom.

Itt születtem, dolgozom, s élek,

Itt szeretném, ha temetnének.

Én csak arra vágyom,

Teljesüljék álmom

Szeretlek városom.

Ha érted bármit is tehetnék,

Ha egyszerű fiad lehetnék,

E világon élve

Téged szeretnélek

Szeretni városom.

Debrecen, 1990. Április 15.

Mint a dátumból kiderül nagyon-nagyon régen írtam, 19 évvel ezelőtt, nem is művészeti értéke miatt került ide, inkább csak, hogy szemléltesse mindazon érzelmeket, melyek remélhetően ilyen ünnepek kapcsán minden magyar emberben ott vannak valahol...

De jöjjön az a káprázatos tüzijáték....

Idén is a Nagytemplom elől és mögül érkeztek a gyönyörű csillagvirágok. Némelyik medúzára, korall zátonyra emlékeztetett, és némelyik mielőtt átadta volna magát az enyészetnek sziveket formált az égen...

Mintha angyal szállna a város felett...

Legjobban azokat szeretem, amelyek több színben pompáznak és az égen gyűrűt formázva kel ki egyik a másikból, és amikor ezt még megtetézik némi csillogó ropogással, hát az valami csuda...

Itt meg, mintha egy vörös soklábú pók szaladna épp az égen... A valódi csillagok fényét tényleg elhomályosították néhány pillanatra és a füstfelhők érdekes alakzatokat formázva vágtak neki vándorútjuknak.

Nappali fény árasztotta el NagyTemplomunk környékét...

És körbeöleli a fényáradat a Holdat is... Nagyon tetszettek azok is, amelyek iszonyú fénnyel törtek az ég felé, mind halványodva, olyan érzéseket keltve, hogy a hulló csillagok "visszahullanak" az égre... Nem mindennapi látvány volt az már biztos...

Debrecen, 2009. augusztus 20.