Kezdetek

2008. 09. 16.

Vajon miért írnak az emberek blogot? És én vajon miért kezdem el gondolataimat széles evilág elé tárni? Nos az in medias res-t választottam és rögtön a közepén kezdem:). A két kérdésre egyelőre nem tudom a választ, de ez most nem is fontos. Valamiféle kényszert érzek, hogy ezt is megpróbáljam. Ki tudja kinek fog egyszer segítséget nyújtani ezen gondolatok közlése, és azt hiszem ez az ami vezérel.

A blog, azaz a napló írás arról szól naaa:), hogy mi történt az emberrel aktuálisan azon a napon, de a napok úgy tartoznak együvé, ahogyan a gyöngysor szemei, szépen felfűzve, egyik a másikhoz kapcsolódva. Ebből kifolyólag azt hiszem a kezdeteknél mindenképpen meg kell említenem ki vagyok én. Nehéz kérdés... Tulajdonképpen folyamatosan tanulja az ember élete során ki is valójában, van aki rájön, és van aki sohasem, de biztosan van, aki születésétől fogva tudja kicsoda és tudja mit akar. Valahogy nem irigylem őket sem, mert valamit elveszítenek, talán az ábrándjaikat. Én úgy középtájon helyezkedem el a palettán. Egy kisember sok-sok nagy gondolattal. Talán ez a legjellemzőbb. De egy cseppet sem vágyom a nagy emberek által elérhető babérokra, nagy teher az. Jobb így, még akkor is, ha benne van a pakliban, hogy sohasem valósíthatom meg, amit szeretnék, sohasem tudok kitörni a középszerűség burkából. De mivel az élet tele van paradoxonokkal, még az is lehet, hogy...

Nos akkor kezdjük a kezdetekkel. Most meg nem mondom kinek a könyve kezdődik így: "Megszülettem." azt hiszem mindenkinek ezzel kezdődik:) na jó félre a poénkodással, persze hogy mindenkinek így kezdődik. Nekem is így kezdődött azon a csodálatos augusztus végi napon. Istenem, ha elgondolom régebben hányszor átkoztam azt a napot. Akkor, amikor nagyon benne voltam az élet sűrűjében, és halni kívántam. Hála az égnek, hogy túl éltem azt az időszakot, mert persze hogy rám is várt a boldogság. De ne kanyarodjunk el a születéstől. Soha nem voltam átlagos gyermek, de csodálatos gyermekkorom volt. Szerető, gondoskodó szülőkkel, kedves, jó, igazi testvérekkel. Ebben a hierarchiában is középtájon helyezkedem el, másodszülött vagyok, egy báttyal és két hugicával. A legnagyobb fájdalom, amit életemben átéltem, az édesanyám elvesztése volt, ennek már több, mint tizenötéve, de vannak fájdalmak, melyek örökre miénk maradnak. Persze, mint minden ez is hullámzó, hol jobban fáj, hol kevésbé. Anya csodálatos alakja viszont örök. Elmélkedtem erről már máskor máshol meg is található, a honlapomon is, ahol verseim, egyéb írásaim olvashatóak, azon gondolatok címe az egyszerűség kedvéért Anya. Gyerekkoromról és úgy általában rólam sok minden megtudható erről a honlapról az írásaimból, mert az alkotó író ember beleteszi a lelkét ezekbe a megnyilvánulásokba. Így aztán még inkább nem értem miért kezdtem bele ebbe a blog írásba, hiszen... Na de majd elválik mi kerekedik ebből ki...