Szép hazánk...

Minden kedves errejárónak először is szép napot!
A téma, amit ebben a bejegyzésben tárgyalni fogok mindennapjainkkal erős összefüggést mutat. Hazánkról, Magyarországról szeretnék néhány gondolatot közzétenni.

Nem gyarapítom a tévénézők táborát, de tudom, hogy sok ember kikapcsolódását szolgálja. Pár éve így volt, felteszem most sincs másként, hogy a választásokat megelőzően minden tévécsatorna hemzseg a politikai hirdetésektől. A pártok reklámozzák magukat, az emberek jóhiszeműségére alapozva megpróbálják saját táborukba csábítani őket. Tudjuk jól, milyen sokat jelent a marketing, egy jó reklám tömegeket befolyásolhat, és sok ezer szavazatot jelenthet. Alapjában véve nem foglalkozom politikával, békén hagyom a politikát - mert merőben más az érdeklődési köröm - mindaddig, amíg a politika is békén hagy engem. Ám most elérkeztünk egy határhoz. Huszonegy évvel ezelőtt, amikor épp elkezdtem a huszas éveimet taposni bekövetkezett a rendszerváltás. Volt akkoriban pont elég problémám, de persze, mint minden újra rácsodálkoztam én is az új lehetőségek végtelennek látszó sorára. Elkezdődött a privatizácó, és hamarosan megszűnt a munkahelyem. Már a kilencvenesévek elején megtapasztalhattam a munkanélküliség létbizonytalanságát, a kiszolgáltatottságot. Önbizalom-rombolók hada kerített körbe, mert másfél évig égen-földön sem találtam munkát, s volt két kicsi gyerekem, és meglehetősen nehéz helyzetbe kerültem. Az első komoly lehetőség a 24. órában került elibém, egy ismerősöm megkeresett, hogy tudna egy munkahelyet, persze azonnal elfogadtam, és 17. éve ugyanott dolgozom... Név nélkül az egészségügyben...

A rendszerváltás óta eltelt huszonegy év alatt volt alkalmam megfigyelni sok mindent. Én vagyok a nép... egyszerű munkás családból származom - és sok korosztályombélivel ellentétben - én nem felejtettem el honnan jöttem. Nem szoktam szídni az "átkos" rendszert, mert abban a korszakban voltam gyermek, és a gyerek korom biztonsága meghatározó a felnőttkoromban. Egyébként mi a fenét érünk azzal, hogy nyavalygunk, és kifogásokat keresünk minden egyes problémánkért az elmúlt rendszert okoljuk. Akkor akinek mondjuk a fiatalkora bármelyik világháborúra esett, az gyalázza a háború kirobbantóit? S ugyan mit ér vele? Meg tudja változtatni a múltat? Nos én azt gondolom, hogy mint mindenben ebben is követni kellene egyfajta logikát, el kellene ásni a csatabárdot, összefogni és kiráncigálni az ország szekerét a kátyúból. Ha nem tesszük? Akkor sajnos néhány év múlva már nem lesz miről vitatkozni, sőt beszélni sem. Meglehet, hogy már magyarul beszélni sem lehet majd. Soha nem volt az ország ilyen veszélyben, mint most. Hé, magyarok! Ébresztő!!!!!!
Találtam egy szerveződést. A neve: civilmozgalom. Kicsit utána olvastam a történetnek. Szimpatikus a Seres Mária nevű hölgy, ki a mozgalom élén áll. Szimpatikus, mert olyan, mint bármelyik barátom, vagy kollegám, vagy akár én magam. Úgy találom, hogy ez az út az, amin elindulhatunk hazánk renoválását illetően.